Bergamo - Nem Milánó!

Bergamo egy város Észak-Olaszország Lombardia tartományában, közel 100 ezer lakossal. Milánótól 40 km-re helyezkedik el, a két város neve sokak számára ismerősen csenghet egymás mellett is: a Ryanair ide repíti rendszeresen járatait a budapesti repülőtérről (a cikk írásának pillanatában a koronavírus-helyzet miatt ideiglenesen nem).

A legtöbben ezt a gyakran olcsó jegyeket kínáló vonalat arra használják ki, hogy egy reptéri buszra/vonatra pattanva Milánóba jussanak. Mi már jártunk korábban a lombard fővárosban, így céltudatosan Bergamót néztük ki, amikor lecsaptunk életem első repjegyére.

Ennek több oka is volt:

• Első repülőutamat tesztjellegűnek gondoltam, egy olyan várossal, amelyet rövid idő alatt is be lehet járni
•  "Már ismerjük arra valamelyest a járást", így ha bármilyen nehézség adódott volna a visszarepüléssel, ismertünk egyéb alternatív eljutási lehetőségeket (ez például Portugáliából nehezebb lett volna.)
• Már a milánói útra való tervezés közben felfigyeltem a városra

Így nekivágtunk életem első repülőútjának, ami meglepően gördülékenyen ment (itt persze nem a lelki folyamatokra gondolok, amelyeken végigmentem az indulást megelőző órákban, a gépen, valamint a visszaúton). A becsekkolás és miegyebek lépéseit nem írom le, rengeteg helyen találhatunk az enyémnél szakszerűbb leírásokat (nekünk például ez volt talán a leghasznosabb). A reptéren viszont semmiféle problémák nem volt, elolvastuk a szabályokat, aszerint cselekedtünk, így nem ért minket meglepetés se Budapesten, se Bergamóban.

Mindenesetre rájöttem, hogy én nem leszek az a repülős típus, aki fél évvel előre megveszi a Kanári-szigetekre, vagy épp Lappföldre a jegyeket. A fel/leszállás, a gép folyamatos mozgása, a szűk helyek nem nevezhetőek pozitívumnak, és turbulenciában még csak nem is volt részünk! Ahogy arra sokan panaszkodni szoktak, késésből nem volt hiány, de relatív olcsón (14 ezer ft/fő) utaztunk, így még ez zavart talán a legkevésbé, számítottunk rá. Időnként talán bevállalom a repülőzést, ha olyan helyekről lesz szó, amiket máshogy nem lehet megközelíteni (Spanyolország, Skandinávia stb.), hiszen be kell látnom, ennél rosszabbra számítottam, ám ahova jár közvetlen vonat, oda élni is fogok ennek lehetőségével, még ha időben/árban sem mindig lesz kedvezőbb (bár az árról lehet vitatkozni, ha pl. az ember bőröndöt vinne magával a repülőre is, vagy szeretne az útitársa mellett ülni).

Már ekkor sejtettem, hogy ez nem épp életem útja lesz

Akárhogy is, de megérkeztünk Bergamo repterére, ahol egy 5 euróba kerülő 24 órás bérlettel már fel is szálltunk a városba tartó buszra. Már majdnem a végállomást jelentő vasútállomásra értünk, amikor is olyan "élményben" volt részünk, amire sztereotipikusan csak azt tudná mondani az ember, hogy "na, ez Olaszország!": a buszunkba ütközött egy autó az egyik megállóban. Szerencsére baja senkinek nem lett, ám a történtek elegek voltak ahhoz, hogy kirobbanjon egy igazi háromfelvonásos dráma. Mi csak az egyre intenzívebbé váló felvezetést láttuk, a folytatás helyett megkerestük szállásunkat, ami elég szerencsés helyen volt, a vasútállomástól (és balesetünk helyétől) néhány perc sétára.

Amint az utcába értünk, a megszokott olasz házak sora fogadott minket, egyetlen különbséggel: a földszinten található üzletek javarészt kínai, különböző közel-keleti, indiai vagy épp afrikai termékeket árusítottak. A város ezen részén a világ különböző részeiből érkező lakosok élnek.

Többek között ilyen hangulatos utcák vezetnek a belvárosba

A belváros felé haladva nem szenvedtünk hiányt a mediterrán építészetből, valamint a katolikus templomok végtelen sorából sem, legyen szó a Chiesa di San Leonardo-ról, vagy éppen néhány perccel távolabb a Basilica di Sant’Alessandro-ról.

Innentől kedve a domborzat egyre csúfabb tréfát űz velünk, közeli együttműködésben a hatalmas macskakövekkel, melyekre vékonyabb talpú cipőben szinte fájdalmas volt lépni (I know, it's my fault). A szenvedés viszont abszolút kifizetődött, már akkor, amikor megpillantottuk a Porta San Giacomo-t, a várost két részre osztó kaput, a velencei városfallal.

A várost kettészelő Porta San Giacomo

A kapu funkciója a mai napig szemmel látható: határt jelentett a város két része, a Città Bassa (alsóváros) és a Città Alta (felsőváros) között. Ha ez a választóvonal nem lenne elég, a domborzat sem csap be minket: utóbbi csakugyan Bergamo dombon fekvő, magasabb pontjait jelenti.

Azoknak, akik szeretnék megkímélni magukat a "hegymászás" okozta fáradalmaktól, a Funicolare (felvonó) kínálhat megoldást. A helyi bérletben, melyet már a reptéri buszozás miatt érdemes megvásárolni, elméletileg ez is benne van, bár mi nem felvonóztunk, úgy gondoltuk, gyalog az igazi. :)

A városfal mellett sétálva ilyen kilátásban lehet részünk

A belváros a szűk utcás, magas épületsoros élményt nyújtja sok más olasz városhoz hasonlóan, ami átvitt értelemben is kiemeli a központot, az a már említett domborzat. Érdemes naplemente idején a fal mellett tenni egy sétát, és innen szemlélni az alsóvárost.

Basilica di Santa Maria Maggiore

Piazza Vecchia

További konkrét látnivalóként a Basilica di Santa Maria Maggiore említhető (jellemzően az első Google képtalálatok között van), valamint a város főtere, a Piazza Vecchia hozható fel. Nem érdemes ennyivel beelégedni, az óváros utcáit járva mindenhol talál valami szépet az ember.

Miután saját belátásunk szerint kellően bejártuk a környéket, megkerestük az előre kinézett éttermünket. Úgy gondoltuk, ha Milánóban bejött a spontán belépés, a jelentősen kisebb Bergamóban sem lehet abből gond, ha asztalfoglalás nélkül jelenünk meg. Nagyobbat nem is tévedhettünk volna, nem csak a betervezett helyünkön, de további 3-4 helyen kaptuk meg a "tutto riservato" (minden foglalt) ítéletet. Végül a Mòrso Pizzeriában tudtunk sikeresen pizzázni. Bár a milánói pizzát nem tudta felülmúlni, panaszra így sem volt okunk.

Másnap délután indult a gépünk, így maradt még időnk bepótolni az esetleges kimaradásokat. Volt is mit, ugyanis a felsőváros dombtetőről való megtekintését ekkorra hagytuk. Erre a Belvedere nevezetű környék szolgál. Nem is ragozom, beszéljenek helyettem a képek:

Ide szintén eljuthatunk felvonóval, ám reggel 7 órakor az még nem üzemel, így gyalog kellett megmásznunk ezt a "hegyet" is, nem mintha nem érte volna meg. Ezután tettünk egy újabb sétát az óváros utcáin, majd mikor kitaláltunk a labirintusból, a reptéri buszra felszállva elhagytuk a várost.

Abszolút kellemes emlékként maradt meg bennem Bergamo, úgy gondolom, aki a repjegyet milánói utazás céljából vásárolja meg, jól teszi, ha rászán néhány órát erre a városkára is. Az olaszokat általában véve kedves népnek tartom, ebben a városban azonban még a saját standardjeikhez képest is jobban teljesítettek. Jellemzően angolul kezdtük a kommunikációt, és az esetek felében nem kellett a sok megpróbáltatáson átesett olasz tudásommal próbálkoznom, bár értékelik a szándékot is, mosolyogva várják meg, mire az ember kinyög egy kerek mondatot. :)

Sok szempontból jobban megéri Bergamót meglátogatni, mint egyes nagyvárosokat

Árak tekintetében az olasz átlagot hozza, Milánónál, Velencénél olcsóbb, valami olyasmi az árszint, mint például Triesztben, vagy bármely, nem aránytalanul felkapott városban.

És utóbbi bizony pozitívum: ugyan folyamatosan jelen voltak a turisták és a helyiek is, sehol sem volt tömeg, pedig szeptember legelején voltunk, amikor még sokan utolsó nyári kirándulásukat élvezik. Milánóban februárban lényegesen nagyobb tömeg volt a belvárosban. Bergamo tehát nyugodt tempóban bejárható és élvezhető.

Akár hosszabb időre is érdemes a városban megszállni, ahonnan többek között Milánó, Brescia, vagy éppen a Comói-tó is elérhető vonattal utazva.

Lássuk a pro/kontra érveket:

+ Pro:

• hangulatos, nincs elhalmozva a turisták által úgy, mint pl. Milánó
• a helyiek végtelen kedvessége
• a kilátás Belvederéről
• a felsőváros
• a belváros abszolút biztonságosnak tűnt, este is

- Kontra:

• azok a macskakövek! (persze így teljes a város, ezt el kell fogadni)
• este bizony nehéz spontán éttermet találni
• sok látnivaló este korán zár, reggel későn nyit, így nem sok helyre tudtunk bemenni
• a belvárosban kevés a szupermarket (ez városkép szempontjából pozitívum lehet)

Néhány eljutási lehetőség (2020):

• repülő (Ryanair közvetlen járata Budapestről)
• busz (Flixbus, szintén a reptérre)
• vonat (bécsi, majd bresciai átszállással)

Lengyelország: Pro és kontra

Lengyelország kis hazánkhoz való közelsége ellenére is kevés figyelmet kap, ha turizmusról van szó, leginkább csak politikai jellegű hírekben hallhatunk róla, kirándulás kapcsán pedig legtöbben Zakopane és/vagy Krakkó városára gondolnak. Az idei évben több lengyel nagyvárosban volt szerencsém járni, ezek ismeretében szeretnék egy kis pro és kontra jellegű összefoglalót írni arról, miben jó Lengyelország, és mi az, amiben akár kis hazánk, akár a világ más részei előrébb vannak:

Pozitívumok:

1. Biztonságos
Lengyelországról általában elmondható, hogy egy biztonságos ország, az egyetlen veszélyforrást a túlzott alkoholfogyasztók jelenthetik (erről lentebb). Még Varsóban sem jellemző olyan szintű rendőri jelenlét, mint más országok fővárosában, és igazából a turistákra nem is leselkedik semmilyen rendkívüli veszély (pl. kevés a zsebtolvaj). Természetesen a józan ész aranyszabályai nappal és éjjel egyaránt érvényesek itt is, mint mindenhol a világban, de ha ezekhez tartjuk magunkat, nagyon balszerencsésnek kell lennünk ahhoz, hogy bajba keveredjünk.

Talán elsőre nem kelti egy kedves hely benyomását, Varsó közbiztonsága abszolút helytáll (a többi városé is)

2. Látványos főterek
Ezen nincs mit ragozni, a lengyel városok főterei zseniálisak! Általában egy kaptafára épülnek, mégis mindegyik egyedi. A krakkói például Európa egyik legnagyobb tere, de a wrocławi Rynek is kihagyhatatlan a hangulatos és színes boltokkal, valamint a városházával.

A lengyel főterek mindig igazán látványosak

3. Alacsony árak
Lengyelországot még nem érte el a turizmus szele, ennek egyik pozitívuma az, hogy az árak aránylag alacsonyan maradtak. Így tehát aki nem akar mélyen a pénztárcájába nyúlni, kelet és dél mellett akár északi irányon is gondolkodhat Európa térképén: a lengyel boltokban az élelmiszer legrosszabb esetben megközelítőleg ugyanannyiba kerül, mint itthon, ám (főleg Varsóban) gyakran találkozhat jelentős kedvezményekkel a magyar utazó. A vasúti jegyek ára is az itthonival egyezik, kivételt képeznek ez alól a nagysebességű Pendolino vonatok, ilyenek azonban Magyarországon nincsenek, így összehasonlítási alappal sem rendkelkezünk. :)

4. Fejlődés
Ez persze számunkra hátrányként is felfogható, ám egy dolog biztos: bármely lengyel városba érve az lehet az első gondolatunk, hogy bizony ez az ország előrébb jár a fejlődésben, mint mi: Varsóban rengeteg felhőkarcoló épült (és épül) a vasútállomás környékén, de Krakkó és Wrocław vasútállomása, valamint vonataik többsége is arról árulkodnak, hogy a lengyel infrastruktúra (többnyire) elég jól kiépített. Természetesen náluk is vannak lyukak a sajtban, de összességében reálisnak tűnik az a kijelentés, mely szerint Lengyelország jelenleg az EU egyik legjobban fejlődő gazdasága (ha nem az első!).

A lengyel gazdaság az egyik leggyorsabban fejlődő jelenleg Európában

5. Bevásárlóközpontok
Már most az elején szeretném leszögezni, hogy nem vagyok nagy plázás, sőt, bevásárlóközpontokba csak csomagmegőrzés, mosdóhasználat, valamint szupermarketek felkeresése végett lépek be többnyire. Ez persze Lengyelországban is így indult, azonban itt felfigyeltem valamire Wrocław, Varsó, vagy épp Poznań plázáiban: tisztaság, modernség és szervezettség jellemzi valamennyit, olyannyira, hogy ha hasonló állapotok uralkodnának az utcákon is, a világ egyik legtisztább országa lehetne Lengyelország. Ráadásul minden nagyvárosban van a központi pályaudvar közelében egy ilyen központ, így aki szeret "shoppingolni", az nyugodtan szakíthat erre is pár órát. A kínálat az itthonihoz képest bővebbnek tűnt, hasonló árakkal.


Negatívumok:

1. (Még) nem igazán barátságos
A lengyel-magyar barátság következménye, hogy a két ország gyakran tekint kölcsönös szimpátiával egymásra, a lengyelek éppúgy szívesen látogatják meg Budapestet, mint ahogy a magyarok Krakkót. Utóbbiban járva én is a lengyelek nagyfokú kedvességét tapasztaltam, épp ezért határoztam el, hogy az ország további részeit is megnézem. Varsóban, Wrocławban és Poznańban azonban kevésbé voltak pozitívak a tapasztalataim: az emberekből nem ritkán hiányzott a kedvesség és a jó modor. Mindennek persze több oka is lehet, mielőtt azonnali ítélkezésbe vágnánk: az ország nemzetközi turizmusa területi és népességbeli méreteihez képest a mai napig alacsony (például a szintén térségbeli Magyar- vagy Csehországgal összevetve), ráadásul az állampolgárok döntő többsége is lengyel nemzetiségű és anyanyelvű. Ezek következtében előfordulhat, hogy számukra még idegen és újszerű jelenség az, ha egy külföldit hallanak a buszon, a villamosmegállóban, vagy épp a pénztárnál. A lengyelek egyáltalán nem rossz emberek, viszont a külföldiekkel (még) gyakran tartózkodóak.

Lengyelországnak még nincs jelentős nemzetközi turizmusa, így a helyiek még kissé idegenkednek, ha angolul szólítjuk meg őket

2. Turizmushoz való viszonyuk
Szorosan összefügg az előzővel, azonban ez már kissé kínos eseteket is eredményezhet: a közalkalmazottak, pénztárosok gyakran nem tudnak angolul (valószínűleg még oroszul tanultak), amivel önmagában nem is lenne probléma, azonban Krakkótól eltekintve mindenhol volt valaki, aki fejeket vágott, vagy épp kiabált azt realizálva, hogy én bizony nem lengyelül fogok beszélni vele. Természetesen ilyen máshol is van, azonban Lengyelországban a megszokottnál gyakrabban tapasztaltam ezt. A korábban írtak ismeretében természetesen ez nem meglepő, azonban aki Krakkón túl akar az országba utazni (ott ugyanis már jobban tudják kezelni a turisták meglétét), az jobb, ha számol azzal, hogy a városok nem feltétlenül nevezhetők"turistabarátnak".

3. Nem mindig izgalmas
Amíg a nagyvárosok főterei, és a déli országrész tájai igencsak izgalmasak, addig be kell látnunk, hogy a többi régió kissé lapos, szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt. Az egész ország tele van gyémántokkal, mint Gniezno vagy Legnica, azonban főleg nagyobb távolságok megtételénél szembesül vele az ember, hogy Lengyelország nincs olyan sűrűn megáldva természeti kincsekkel vagy épp látványos óvárosokkal úgy, mint mondjuk Ausztria, a szomszédos Csehország, vagy akár kis hazánk.

4. Nagy távolságok
Nyilván ez nem róható fel hibaként, azonban hátrány lehet az ország felfedezésénél, hogy az egyik városból a másikba történő utazás gyakran 2-3-4 órát vesz igénybe. Lengyelország ilyen szempontból már inkább az északi országokra hajaz, ahol kicsit jobban "meg kell dolgozni" a látnivalókért, nem pedig településről településre járva veszik el az ember a látványos utcákban, mint mondjuk Olaszország esetében.

5. Alkoholizmus
Nincs mit szépíteni, bár a lengyel alapvetően egy erősen vallásos nép, van egy nem feltétlenül elhanyagolandó rész, mely a kelleténél gyakrabban nyúl a sörösüveghez. Természetesen korántsem minden helyi alkoholista(!), a hajnali és a késő esti órákban nem nehéz ittas emberekbe, akár csoportokba botlani, akik nagyon problémákat ugyan nem okoznak, azért jobb őket elkerülni.

Mindent összegezve határozottan ajánlom mindenkinek, hogy tegyen legalább egy kirándulást Lengyelországba, hiszen nem túl magas összegekből lehet igen tartalmas kirándulásokat kihozni, és a kis kellemetlenségekkel is pozitív emlékként fog megmaradni a látogatás! :)

Lengyelország a hibáival együtt is egy szerethető hely :)

Varsó - A keleti nyugat

Miután Krakkót sikeresen megjártam, kíváncsi voltam, miben nyújt többet a lengyel főváros. Míg az előbbi egy kedves, kellemes hangulatú, már-már mesebeli városkaként maradt meg emlékeimben, utóbbi egy rideg, ipari-üzleti posztkommunista város hangulatát tükrözi, ha az ember rákeres. Ennek ellenére is rászántam magam a varsói utazásra, melynek eredményét a most következő bejegyzés foglalja össze.

Varsó népessége közel Budapestével egyezik, a Mazóviai Vajdaság székhelye, egyben az ország fővárosa. Busszal, repülővel és vonattal egyaránt megközelíthető, az elmúlt utakhoz hasonlóan ismét az utóbbi mellett döntöttem, mivel 10-12 óra a busszal nem éppen egy kellemes élmény, a repülést pedig olyan városokra tartogatom, ahova nincs más opció.

A vonat 19:25-kor indul a Keleti pályaudvarról, a berlini és prágai kocsikkal együtt. Ezeket útközben, Břeclavban és Bohumínban választották szét egymástól, utóbbitól varsói vonatunk önállóan robogott tovább Krakkó érintésével a fővárosba. Az érkezés menetrend szerint 9:14-kor kellett volna, hogy megtörténjen a Warszawa Centralna névre hallgató vasútállomásra, ez a gyakorlatban bő egy óra késéssel sikerült. A vonat már Pozsonyból is késéssel indult, ez azonban az így is bőséges csehországi "pihenő" alatt nullázódott, Krakkó után azonban két vasútállomáson is hosszabb időt töltöttünk, feltehetőleg egy baleset miatt. A késéstől eltekintve az volt a benyomásom, hogy Krakkó és Varsó között nagyobb sebességgel tud haladni a vonat, onnantól, hogy elindultunk, meglepően rövid időn belül értük el a fővárost.

A krakkói vasútállomás a reggeli órákban

Mint említettem, Centralna állomáson szálltunk le a vonatról a végállomás (Warszawa Wschodnia) helyett, mivel a nevéhez hűen ez az állomás található a város központjában. Újabb ok az itteni leszállásra a város egyik legmagasabb épülete, a Kultúra és Tudomány Palotája. Az épület puszta létezése is megosztó, mivel Sztálin építtette, időnként a lebontása is szóba jön. Lehet szeretni, lehet megvetni, de egy biztos: a vasútállomásról kilépve minden szem a toronyra szegeződik, és azért hatalmasságában rejtőzik némi izgalmasság is (fun fact: én konkrétan annyira sokáig néztem, hogy majdnem elestem a lépcsőn).

Ez a látvány fogadja azt, aki kilép a varsói pályaudvarról

A második sokk, ami engem ért, az a rengeteg felhőkarcoló jelenléte. Valahogy ha az ember egy közép- (vagy közép-kelet-) európai városra gondol, nem pont a modern, egymást felülmúlni akaró épületek jutnak eszébe. A lengyel főváros erre kegyetlenül rácáfol, már most több található belőle az állomás környékén, és számos további épül még.

Ezután megkerestük szálláshelyünket, mely a Moon Hostel névre hallgat. Előnye, hogy megfizethető áron kínálja szobáit a belvárosban, 20-30 perc sétára az állomástól és a látnivalóktól egyaránt. Hátránya a kissé elavult felszereltség, valamint az utcában található rengeteg az étterem és a bár, melyek forgalma (és zajszintje) az éjszakai órákban sem enyhült. De nyilván, valamit valamiért.

A főtérhez vezető sétánk egy hosszú, szintén vendéglátó egységekkel tele úton vezetett, a lengyel utcákban kötelező katolikus templomok sora innen sem maradhatott ki.

A szállásunkat elhagyva szinte azonnal a belvárosban találtuk magunkat

A Varsói Egyetemet is itt lelhetjük fel, melynek belterülete leginkább az ELTE udvarához hasonlítható: kellemes, parkos környezet, különböző szakok/karok épületeivel.

Innen az Elnöki Palota épületéhez értünk, itt a rengeteg gyertya emlékeztetett a szmolenszki katasztrófa áldozataira, a belvárosban található plakátok mellett (a baleset 2010. április 10-én történt, mi alig több, mint 9 évvel később, április 17-18-án tartózkodtunk a városban).

Az elnöki palota épülete

Az elnökitől a Királyi palota, és az ez előtt elhelyezkedő főtér már csak két kőhajításnyira található. Itt a tipikus lengyelesen színes házikókat láthatjuk, melyekről fontos tudni, hogy csakúgy, mint szinte a teljes belváros, a második világháborúban megsemmisültek. A rekonstruált építményeken nem látszik, hogy nem eredetiek, azonban a belvárosból hiányzik az az igazi, autentikus hangulat, amit például Budapesten, vagy Bécsben érez az ember. Illetve Varsó is kivált az emberből egy egyedi érzelemvilágot, de erről majd az összegzésben.

A város talán egyik legismertebb tere

A látnivalók kompakt módon a belvárosban helyezkednek el, nem sok minden van, amiért a központból ki kellene mozdulni. Kedvencem talán a Barbakan Warszawski névre hallgató városkapu volt. Valószínűleg ez inkább a karbantartás hiánya, de a botladozásra hajlamosító téglák ezt viszont igen autentikussá tették...

A belváros ugyan rekonstruált, a Barbakan Warszawski azért ad némi autentikus hatást!

Másik kedvencem a Rynek Starego Miasta névre hallgató tér, mely kis kávézóival, éttermeivel, és egy múzeummal várja a látogatókat. Tökéletes fotózási helyszín is! :)

A Rynek Starego Miasta a központ talán leghangulatosabb része

Innen a város déli része fele haladtunk tovább, ahol is elmentünk a lengyel parlament, azaz a Sejm épülete mellett. Merem állítani, ennél eddig csak szebb parlamentet láttam!

A közelben lévő Łazienki Park viszont kárpótolt ezért a sokkért, ahol több kis múzeum, szobor és palota kapott helyett, utóbbiak közül az egyik egy kisebb szigetre került. Nem egy Bledi-tó, de mindenképp megéri körbesétálni! Varsóban több a zöldterület, mint Budapesten, ez valamelyest ellensúlyozza a gyakran nem túl hangulatos lakóépületek tengerét.

A lengyel parlament épülete nem, a közelében lévő park viszont annál inkább lenyűgözött!

Estére terveztük a programot, amit talán a leginkább vártam: Varsó legmegosztóbb tornyából megnézni a várost. Az élmény kissé felemásra sikeredett: az értetlenkedő pénztárossal megküzdöttünk, ezután a mogorva, könyvéből fel sem néző liftkezelő vette el a jegyünket, és megindultunk egyenesen a 30. emeletre! Ilyen magasra se mentem még lifttel, a fülem sem volt túl lelkes az újszerű élményért. A kilátás viszont szerencsére inkább pozitív volt, bár meg kell jegyeznem, a környék egyik fele a posztszocialista életet tükrözi, a másik a fejlődő nagyváros hangulatát adja vissza. Érdekes volt számomra a múlt és jövő ilyen éles kontrasztja, de aki egy velencei, vagy bécsi kilátásra számít, az ezt nem itt fogja megkapni.

Nagyrészt ilyen kilátásra számíthat az, aki felmegy a palota harmincadik emeletére

Itt épül a jövő

A városban egyre több a már elkészült felhőkarcoló

A második nap már nem sok újdonságot tartogatott számunkra, így egy múzeum megtekintése mellett döntöttünk, mely az Uprising Museum névre hallgat. Lengyelország függetlenségi törekvéseit mutatja be 1944-ből. A kiállítás hangulata engem leginkább a Terror Házára emlékeztetett, szerencsére angol feliratok szinte mindenhol elérhetőek, nem kell a lengyel szöveget fejtegetni. :)

Egy étterembe is betértünk, mely a Zapiecek névre hallgatott. A városban tonnaszámra osztogatják az éttermeket reklámozó brossúrákat, melyek között ez a hely is többször szerepelt. Mivel az internetes értékelések pozitívak voltak, gondoltuk, adunk neki egy esélyt. Belvárosi elhelyezkedéséhez képest nem voltak magasak az árak (vagy igen, csak Lengyelország eleve olcsóbb, mint Magyarország, így nem tűnt fel), és a pierogira sem igazán lehetett panasz, bár nem is volt földöntúli élmény. A pierogi egy tipikus lengyel étel, talán a derelyéhez hasonló tésztával, melybe a legkülönbözőbb, sós vagy édes töltelékek kerülnek.

Pierogi, egy tipikus lengyel fogás

Ezt követően tettünk még egy sétát a belvárosban, immáron az utcákat kicsit jobban ismerve, majd szép lassan visszatértünk a vasútállomásra, ahonnan pontosan indult vissza a vonatunk, és minimális késéssel érkezett meg a következő nap reggelén a Keleti pályaudvarra.

Csak néhány sétálóutca van a belvárosban, azokat azonban mindenképp érdemes végigjárni!

Varsó látogatása igencsak egyedi élmény, azonban nem igazán negatív értelemben. Mindenképp másfajta "szem" szükséges hozzá, nem úgy érdemes nekivágni, mint Prágának, vagy épp Krakkónak. Van egy belvárosi magja, mely tényleg olyan, amilyet egy turista elképzel, ezen kívül viszont rengeteg a panelház, a lelketlen épület, mely XX. század második felének emlékét hordozza magában. Ugyanakkor az egyre nagyobb számban épülő felhőkarcolókkal alakult ki bennem ez a kép a városról, melyet címnek is választottam: Varsó a kelet nyugata, mely a sötét múlt ellenére is mindent belead, hogy hátrányából előnyt faragjon.

Nincs sok különbség... :)

A varsóiak (szándékosan nem lengyeleket írok) nem tűntek túl kedvesnek, a posztszocialista kedvtelenség és némi idegenkedés jellemezte őket, azonban akiket segítségkérés végett megállítottam, jellemzően igyekeztek mindent beleadni angoltudásukba, hogy megoldódjon a probléma. A legtöbb helyen a személyzet hagyott bennem leginkább kellemetlen benyomást: legyen szó a vasútállomásról, vagy a múzeumokról, mindenhol volt legalább egy hangulatember, aki angolul nem volt hajlandó megszólalni, de még csak meg sem próbált kommunikálni, ami azért ilyen forgalmi helyeket elnézve elkeserítő. Ugyanakkor az árak mindenképp egy varsói látogatásra invitálnak: az élelmiszerek legrosszabb esetben kerülnek annyiba, mint itthon, de gyakran lényegesen olcsóbbak. Szállásokat is egész kedvező áron lehet találni, a tömegközlekedés sem drága: a városnak csak 2 metróvonala van, mi ebből a másodikat teszteltük, mely leginkább az itthoni négyeshez hasonlítható. A belváros közbiztonsága is egy pozitívum, sem nappal, sem a késő esti órákban nem tapasztaltunk bármi olyat, ami aggodalomra adott volna okot, egyedül a éttermeket, bárokat promotáló, vagy épp aláírás- és/vagy adománygyűjtő emberek rámenőssége volt egy idő után irritáló (sokkal "agresszívabbak" voltak, mint itthon!)

Mindenképp ajánlom minden érdeklődőnek, hogy legalább egy esélyt adjon a városnak, a fentebb leírtak ismeretében garantáltan pozitív élmény lesz!

München - Bajor kóstoló

Ha Németország, akkor az első város, amit látni szeretnék, az München - ez volt a tervem, már úgy 2,5-3 éve is, mikor önállóan kezdtem el utazgatni. Hogy konkrétan mikor, abban már kevésbé voltam határozott, Európa egyik legfejlettebb országa valahogy sosem volt egy "number 1" úticél a bakancslistámon. Idén márciusban mégis rászántam magam, hogy egy egynapos kirándulás keretében felfedezzem a bajor fővárost. Az egy nap nem hangzik soknak, azonban (véleményem szerint) egész jó munkát végeztem, szinte mindent sikerült felfedeznem, és még csak nem is siettem.

A város megközelítéséhez a MÁV éjjelivonatát választottam. Ennek oka, hogy az éjszakai buszozás nem vonz, a repülést pedig olyan városokra tartogatom, amelyek nem közelíthetőek meg vasúttal. A vonat este 20:40-kor indult a Keleti pályaudvarról, München Hauptbahnhof-ra 6:10-kor érkezett a menetrend szerint. Az állomás belteréről készült fényképem 6:12-kor készült, ez gyakorlatilag azt bizonyítja, hogy a vonat pontosan érkezett. Igaz, nem volt nehéz dolga, mivel Salzburgban hosszabb időre állt meg (itt szedik szét a Münchenbe és Zürichbe tartó kocsikat).

A müncheni pályaudvar beltere a hajnali órákban

München hajnalban számomra kettős élmény volt: a vasútállomás környéke nem győzött meg (erről kicsit lentebb még írok), ahogy azonban a belvárost elértem, egyre pozitívabb érzések uralkodtak el rajtam. Minden látványosságra igaz valószínűleg, de én München előtt sosem tapasztaltam meg, milyen szép az, amikor egy nagyvárosi főtér(!) szinte teljesen üres, miközben már világosodik, a boltok pedig nyitnak.

Azért nem rossz látvány a Marienplatz tömegek nélkül

A konkrét városnézés első lépését a Peterskirche jelentette, mellyel kapcsolatban jó hír, hogy a beltere ingyenesen látogatható (sok más templommal egyetemben). Kilátóval is rendelkezik, azonban mivel ekkor még nem volt nyitva, oda később tértem vissza.

A Peterskirche nem csak kívül szép

Ami már ekkor abszolút lenyűgözött a városban, az a rengeteg kerékpár, melyek mindenhol ott sorakoztak, tulajdonosaikra várva. Az esős idő nem kedvezett ezen közlekedési eszköznek, így is lehetett azonban akadályokat nem ismerő egyéneket látni.

A stílusos bajor utcákon csak dob a rengeteg bicikli

A városi metróhálózatról elmondható, hogy pontos (meg is lepődnénk, ha máshogy lenne) és aránylag olcsó, legalábbis nem kerül többe a napijegy, mint Bécsben, sőt, csoportos kedvezmények is vannak (már 2 főnek is megéri ilyen jegyet váltani).

A metró egy gyors és pontos lehetőség a város bejárására

A következő látnivaló a Siegestor, avagy a müncheni diadalív volt. Érdekes, hogy az idei évig egyetlen diadalívhez sem volt szerencsém, most viszont a milánóiak után már a harmadikat látom 2 hónapon belül. A müncheni számomra talán kevésbé méltóságteljes, mint a lombard városkapuk, ugyanakkor színében eltér azoktól, így valamelyest újszerűbb élmény. Kevésbé párizsos, sokkal inkább berlines.

Szép a Siegestor, de azért nem ér fel egy milánóival a szememben

A belvárosba vissza gyalog közlekedtem, mivel az időjárás szerencsére kevésbé esősre fordult. Az úton olyan épületek mellett haladtam el, mint a Ludwig-Maximilians Universität jogi kara, vagy épp Ludwigskirche.

Az Odeonsplatz elágazásai boltok és kávézók sokasága felé vezetnek, azonban ezekben az utcákban figyeltem fel valami igazán érdekesre: a Maximilianeum épületéhez gyakorlatilag egyenes út vezetett, így nem volt kérdés, mi a következő állomás. Mindezek előtt még közelebbről is megszemléltem a Nemzeti Színház, valamint a Residenz épületét.

A Nemzeti Színház környéke bővelkedik a látnivalókban és az üzletekben

Innen a fentebb említett Maximilianeum felé haladtam tovább, melyre bár otthoni előkészületeim, tervezéseim során nem figyeltem fel, talán az egyik legszebb épületté nőtte ki magát a szememben. Valamiért amolyan "Drezda-vibes" érzetet keltett bennem a látványa, mely közelről sem volt kevésbé kellemes. A kilátás miatt is érdemes ám felmenni!

Nem véletlenül lett a Maximilianeum az egyik kedvenc látnivalóm!

A közelben lelhető fel a St. Luke Kirche, mely azt a germán építészetet testesíti meg számomra, melyet maribori cikkemben próbáltam jellemezni. A belépés ingyenes, kár lett volna belül kihagyni.

Ide is - mint sok más templomba - ingyenes a belépés

A belvárosba visszaérve a Viktualienmarkt már megtelt élettel, és gyakran nem olcsó édességekkel. Általában meg bírom állni, hogy ne vegyek olyan dolgokat, amikre nincs szükségem, itt viszont ez nem sikerült, but I have no regrets! :)

Ilyen környezetben nem volt szenvedés elfogyasztani :)

Az utcák talán pont itt, a vásár környékén a legszebbek, pontosan azt a bajor hangulatot árasztják, amire az itthoni keresgélés alapján számítottam.

Nekem talán az ilyen tipikusan bajor utcák tetszettek leginkább

A Peterskirche kilátója kihagyhatatlan, alig 2-3 eurós áron lehet felmenni, a belvárosra nyíló kilátás önmagáért beszél. Természetesen pont akkorra lett hatalmas tömeg a toronyban, mire én is rászántam magam a lépcsőzésre, ami így néha kicsit kellemetlen volt, főleg lefelé haladva. Talán érdemes a reggeli órákban, nyitás után egyből belépni, de ha nagyobb embertömeggel találjuk szembe magunkat, sem érdemes lemondani a látványról. Szerencsém volt, és még az Alpok vonulatait is tisztán láthattam.

A Peterskirchéből érhetjük el a Google képtalálatok koronázatlan királyát

Itt nem a város, sokkal inkább a háttérben húzódó hegyvonulatok lenyűgözőek

A következő megálló a Frauenkirche volt, mely szintén díjmentesen látogatható. Belül talán annyira nem látványos, mint kívül, azért mindenképp megér egy látogatást.

A Frauenkirche kívül ugyan szebb, ez nem ok arra, hogy ne látogassuk meg

A Marienplatz-on áthaladva időközben feltűnt, hogy lényegesen nagyobb tömeg alakult ki, mint a reggeli órákban. Hasonló jelenségre lettem figyelmes a metróban is, mint kiderült, egy meccs az oka. A főtéri megállóban rengeteg volt a biztonsági őr, ami valószínűleg részben a sportrendezvénynek tudható be.

Ami viszont az aznapi eseményektől függetlenül továbbra is megállja a helyét, az a városi metróhálózat pontossága, szervezettsége. A fentebb már említett bérlettípusok pedig nem csak a metrókra, de bármely más, a város megadott határain (turistaként bőven elég) belül bármely tömegközlekedési eszközre érvényes. Ez alól az S-Bahn sem kivétel, mely számomra egy metrószerelvény és egy vonat keverékét jelentette.


Egy ilyen járművel, és némi sétával közelítettem meg következő úticélomat, a Nymphenburgi kastélyt. Az építményt csak kívülről tekintettem meg, hangulatos a hattyúkkal teli tóval, bár számomra nem tudta felülmúlni a bécsi kastélyokat.

A kastély a hattyúkkal együtt az igazi!

Innen busszal továbbhaladva az Olympiapark az utolsó betervezett látnivaló a napra, mely -bármilyen hihetetlen is - a müncheni Olimpiára épült. A park mellett az olimpiai falu is itt lelhető fel, ahol a sportolók laktak a játékok alatt.

Nem vagyok sem sportos beállítottságú, sem autómániás, így a BMW múzeumot is csak kívülről tekintettem meg, azonban úgy tűnt, ezek a látnivalók a város modern részét jelentik.

Az Olimpiai falu a közelében fellelhető BMW múzeummal a város modern részét hivatottak képviselni

Mire a belvárosba visszaértem, egyre sötétedett, így egy új oldaláról ismerhettem meg a várost, ami nem volt kevésbé vonzó, mint a nappali. Biztonságérzetem sem csorbult, folyamatos volt a nyüzsgés, így a fényviszonyokon kívül semmilyen változás nem történt.

A belváros sötétedés után is megér egy sétát

A vonat vissza 23:20-kor indult, valószínűleg nem egynapos kirándulásokhoz tervezve, ám így is jól kivitelezhető a gyors látogatás. A vonat pontosan, késés nélkül ért vissza a Keleti pályaudvarra.

München összességében egy hangulatos hely, amolyan igazi bajor város. Árak tekintetében nem olcsó, határozottan magasabb árakra számíthatunk, mint Magyarországon, leginkább a bécsi összegekhez hasonlót kell fizetnünk. Az emberek fele segítőkész és barátságos, a másik felére ez nem igazán mondható el, de összességében nem veszünk el, ha mások segítségére szorulunk. A legtöbb eladóval németül kommunikáltam (vagy legalábbis próbáltam), de két dolog tűnt fel velük kapcsolatban:
1. a belvárosban (szinte) mindenki tud angolul
2. Béccsel ellentétben nem jellemző annyira az az idegesítő szokás, hogy ha bizonytalanul beszélsz németül, akkor angolra váltanak. Ha németül szólsz hozzájuk, németül válaszolnak, és ugyanez a helyzet az angollal is.

Sok az ingyen látogatható templom, illetve a kilátó is minimális összegért látogatható, így aki ilyen beállítottságú, garantáltan jól érezheti magát a városban. Münchenről az is elmondható, hogy meglepően fotogén hely, és nem csak a tipikus bajor házacskákra gondolok: gyakorlatilag bármely belvárosi utcáról készíthető egy "tökéletes fotó".

A közbiztonság alapvetően jó, este sem feltétlenül romlott a helyzet a belvárosban, egyedül a hajnali állapotok nem voltak szimpatikusak, amikor még kevesen jártak-keltek az utcákon, akik viszont igen, többnyire nem tudták betartani a viselkedési normákat. Ez főleg a vasútállomás környékére igaz (bár jogos a kérdés: ez melyik városban nincs így?), de még az általam látogatott belvárosi részen is járkáltak kellemetlenül hangos emberek. A város alapvetően tiszta, bár kevésbé, mint például Bécs (ez főleg a metrók lépcsőin látszódott).

Egyetlen negatívumként azt tudom felhozni, hogy München nem váltott ki érzelmileg belőlem különesebb érzéseket. Szép, szép, de nem éreztem azt a már-már eufórikus érzést, amit mondjuk Bécs vagy Prága láttán tapasztaltam. A város számomra az osztrák fővárosra hasonlít, kevésbé karakteres látnivalókkal.
Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer látogasson el a bajor fővárosba, akár több napra is, látni kell Európa ezen részét is!

Nem lett a kedvenc városom München, de nem is bántam meg, hogy rászántam magam az útra!

Maribor - Szlovénia rejtett kincse

Februári, Bécsben töltött kirándulásunk után egy kérdőív kitöltésére kért meg a Flixbus, a kitöltést pedig egy 20%-os kuponnal jutalmazta. Nem is volt kérdés, hogy ezt felhasználom, a kérdés csupán az volt, hova.

Mivel a kupon határidővel volt ellátva, egyéb elfoglaltságok miatt nem engedhettem meg magamnak egy hosszabb kirándulást, így elsősorban csak a szomszédos országok jöhettek szóba, azokon belül is olyan városok, amelyek egy nap alatt megjárhatóak. Mivel mindenképp valami újat akartam látni, Bécs és Pozsony kiesett. Hosszabb-rövidebb keresgélés után egy (számomra) eddig ismeretlen városkára figyeltem fel: Mariborra. Hangulatos, eddig nem jártam ott (csak átutazóban voltam Szlovéniában korábban), és a megközelítés kritériumának is megfelelt. Így végül a testvéremmel el is döntöttük, hogy ide megyünk el egy szabad hétvégénken.

Maribor Szlovénia második legnagyobb városa, közel 100 ezer fős lakossággal. Az ország keleti felében található, Muravidék közelében, és a magyar határ is legfeljebb másfél óra a várostól.

A buszozás során nem voltunk túl szerencsések. A 7 órai „indulás” előtt fél órával SMS érkezett (érdemes megadni jegyvásárlás során a telefonszámunkat, tényleg írnak, ha baj van), miszerint buszunk közel 1 órát késik, valamint ez röviden a Népliget tábláin is kiírásra került, a késés pontos okát azonban sosem tudtuk meg, amire nem kevesen lettünk volna kíváncsiak, ugyanis a busz helyből indult, nem Románia, vagy Szerbia felől érkezett.

Sem az esős időjárás, sem az 1 órás késés (5 óránk lett volna a városra, ha időben odaérünk) nem kedvezett a napnak, mondhatni minden az ellen szólt, hogy odaérjünk. Már épp az útlemondás feltételeit kerestem, amikor végül megérkezett a busz, és az ígért késésnek megfelelően indultunk is.

Talán ez a nap a bizonyíték arra, hogy amikor a körülmények rosszra fordulnak, és úgy tűnik, minden ellenünk fordult sem szabad lemondani a terveinkről. Az autópályán a kicsi forgalom miatt gyorsan haladtunk, még egy határellenőrzés és egy benzinkúti szünet mellett is sikerült a késést 25 percesre lefaragni (elképzelhető, hogy mire Ljubljanába ért a busz, már pontos is volt). Továbbá örömhír, hogy a Balaton környékén szinte egyik pillanatról a másikra eltűnt a köd, és kisütött a Nap. Mariborban tökéletes tavaszi idő fogadott minket.

Már a buszpályaudvaron is látszik, milyen szép idő fogadott minket Mariborban

Az első érdekes látványosság, ami fogadott minket, az maga a buszpályaudvar volt: egy kaszinóval alkot egy épületet, így annak a stílusa ragadt át a tömegközlekedést ellátó részre is. Mivel szombaton látogattuk meg a várost, a legtöbb bolt zárva volt, utasok is csak szórtan jelentek meg, rendszerint a nemzetközi járatokra.

A belváros irányába tett első lépésünk máris egy hatalmas épülettel szembesített minket: a Ferences templommal. A templom stílusa egy osztrák, német vagy skandináv épületére emlékeztet, ami nem meglepő, mivel Maribor sokáig volt a fentiek közül az első nép kezében (a város német neve Marburg).

A templom számomra inkább germán, semmint szláv

Nem maradhatott el a kastély megtekintése sem, mely az előbb említett templomtól félpercnyi gyalogsággal érhető el. Bár engem nem emlékeztetett egy kastélyra, az előtte elhelyezkedő térrel és kisebb éttermekkel fokozta a kisvárosi hangulatot.

Itt kisebb, akár magyar városokéra is emlékeztető sétálóutcákba kerültünk, és egy rövid sétát követően a város főterén találtuk magunkat. Nem volt túlzsúfolt, az emberek is csak jöttek-mentek (mint ahogy ekkor még a város többi részén), ami sokkal zavaróbb volt, az a tér mellett közvetlenül elhaladó főút. Ugyan kimondottan nagy forgalom nem volt szombat délután, hétköznap valószínűleg nem kellemes hangbeli élmény a téren tartózkodni.

Maribor főtere kicsi, de annál hangulatosabb

Innen egy elsőre kedvesnek tűnő, ám közelebbről már inkább romos utcácskán haladtunk tovább, majd a székesegyházhoz értünk (itt található tovább az egyetem is). Érdemes a templomot belülről is megtekinteni, valamint a toronyba felmenni (utóbbihoz külön bejárat vezet kívülről), ugyanakkor tériszonyosoknak némi felkészülésre lehet szükség, ugyanis a lépcső többször változik, ami engem felfele haladva még nem zavart, lefele már annál inkább – külön "élmény" a rácsos lépcső, ahol az ember szinte a templom aljáig lelát. :)

Még tériszonyosoknak is megéri felmászni a kilátásért :)

A kilátó terület igen keskeny, így a tériszony itt sem hagy alább.  Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy tényleg megéri leküzdeni a félelmeket, ugyanis az egész belváros látható innen.

A kalandos lejutást követően – ismét a főtéren át – a Dráva partját tűztük ki következő célként. Ekkor terveinken kívül egy mediterrános hangulatú utcában kötöttünk ki, melyet a szemét és firkálások látványa kicsit elcsúfított, ám a kép is bizonyítja, nem vészes a helyzet.

A maribori utcák nem feltétlenül tiszták vagy rendezettek, de így is tudnak meglepetéseket okozni.

A várost a Dráva szeli ketté, az eddig említett oldalon van a látványosságok döntő többsége, azonban érdemes a partra is kiülni kicsit, és a hattyúkat nézni.

Maribor egyébként 2012-ben Európa Kulturális Fővárosa volt, ennek a városban még mindig több helyen is fellelhetjük nyomait, például az Öreghídon meghagyott dekorációk is erről tanúskodnak.

A város két felét összekötő Öreghíd

A hídról csodás kilátás nyílik nem csupán Maribor látnivalóira, valamint a város további hídjaira, de a távoli hegyekre is.

A hídon végighaladva a parton folytattuk sétánkat: kellemes, fásított terület, a túloldalon is szép kilátással. A helyiek is igen aktívan kihasználták a területet, biciklizés vagy kutyasétáltatás céljából egyaránt. Itt tudatosult ugyanakkor egy dolog bennünk: a szlovén nem tartozik a világ legszebb nyelvei közé, de még a szláv nyelvek között sem épp dobogós. A város látványosságokban gazdagabb felére egy gyalogos-kerékpáros hídon tértünk vissza.

A gyalogos hídról is láthatjuk a belvárost

Ami ekkorra feltűnő volt, hogy bár még csak három óra múlt, a nagyobb boltokat leszámítva már szinte minden bezárt, hűtőmágnest is csak a kastély ajándékboltjában találtunk. Ami viszont egy hatalmas pozitívum, az a mariboriak kedvessége. Szinte mindenki tudott angolul, és nem is féltek használni nyelvtudásukat. A többség nyitott a turistákra, és szinte önként jelentkeznek segíteni. Az egyik boltban egy helyi miután meghallotta, hogy magyarul beszélünk, elkezdett beszélgetni velünk arról, hogy tetszik-e nekünk a város, és milyennek találjuk a várost Magyarországhoz képest. :)

A buszpályaudvarhoz kisebb kerülővel tértünk vissza, egy piactéren át vezetett utunk, talán több embert láttunk, mint egész nap a város többi részén.

Délután már lényegesen kevesebben voltak a tereken is

A busz indulási helyét nem volt egyszerű megtalálni, mivel a kijelzők csak a helyi járatok indulásáról adtak tájékoztatást. A pénztárnál kaptam végül tájékoztatást, hogy a Flixbus járatai a hetes vagy nyolcas kocsiállásról indulnak. Természetesen lehet, hogy azóta ezt már egyértelműen jelzik is a pályaudvaron.

Összességében bár kicsit rizikósnak indult az út, sem a busz, sem az időjárás nem állt a mi oldalunkon, a végére egy remek kirándulás kerekedett ki a történtekből. Maribor egy csodálatos város, és bár itt-ott firkálások csúfítják, összességében az embernek fel sem tűnik, hogy egy Jugoszláv utódállam második legnagyobb városában jár. Leginkább egy nyugat-magyarországi városhoz, talán főleg Veszprémhez hasonlítható. Nincsenek olyan látnivalók, mint mondjuk Velencében vagy Krakkóban, de talán nem is ez Maribor lényege. A hangulatos sétálóutcák, a Dráva, valamint az emberek kedvessége bőven elég okot ad arra, hogy kellemes emlékekkel hagyhassuk el a várost. Érdemes megtalálni a hely harmóniáját, és élvezni azt. Egy nap bőven elég arra, hogy mindent lássunk, ami fontos, nekünk egyedül a Piramida domb maradt ki idő hiányában, ám így is teljesnek éreztük a napot, és eldöntöttük, hogy mindenképp visszatérünk még Szlovéniába.